Hazugság

Elveszetten kóborolva a szavak felett
Nem lelem a választ
Mi lenne mi megnyugtatja lelkemet

Új vagy régi a legújabb új...

Hazug minden szó mi elhagyja szám
papírra vetem, de elhallgatom
az érzés amikor magában sem bízik az egyén
és mintha korcsolyázni probálna a havon

mindig újabb kikelet jő szebb mint az előző, de minden illúzió a valóság egy tünemény
a tünemény mi az igazat, a csúfat mutatja
rút arcát senki meg nem mutatja
pedig igazán csak akkor szép az élet ha minden rosszat felfedve elfogadást lelve nézzük a képet

a világ hanyag s nem törődöm
fájdalom és szomorúság végigtekinteni a tájon mi a látóteret adja
mégis igazán csak folynak a szavak
lényegtelen ki hallja

a téma változó az ugráló sorok
sok-sok tévedés és a konok eltakart való

könyörtelen szemmel nézve a magam által jóváhagyott lényt...
Milyen kellemetlen, igénytelen, kelletlen, gusztustalan és képmutató.
Az árnyak tükörből visszanézve látják és elszörnyednek
mi történhetett az intelligencia kiskölykével, a valótlan valóval, az árulni nem képessel? Meghalt.
Többször, sokszor, ezerszer és mégannyiszor.
Kiszámító, művészi tárgyként él tovább és tűri keserves halálát miközben gyilkolják.

2017. Okt. 11