Az ember sohasem lesz képes akkora dolgokra, mint a fennebbhatók
Mi nemzzük, szüljük egymást és világunk csoda dolgait, de ha mi nem lennénk, nem történne változás.
Az irodalomban ezt úgy mondanánk, hogy nem veszik el érték a történet végzeztével.
Ennek tudatában nehéz tisztán gondolkodni és megmaradni makacs sokatakarásunk mellett. Mire fel akarunk mi sokat? Megerdemeljük azt? A válasz mindenki fejében más lehet, de az egységes megfejtesen ez csöppet sem változtat.
Mi jogon kérném Lucifert, hogy hagyjon fel terveivel és segítse enyémeket? Az emberiség teremtése pillanatakor rászolgált sorsára, mint minden vele élő teremtménye a földnek. Bábuk, kötélen rángatott játek az összes kivétel nélkül és megnekvés nélkül. Menekvés nélkül egészen a pillanatig míg minden mit szeme világa lat megszünik létezni, valójával együtt. Fáj? A tébolyodottak tudják. Érdemes-e tudatában lenni létünknek? A vezérlés talán még segít is rosszaságával védeni a védtelen szellemeket attól mi törést okoz. Egyesek mégis többre vágynak. Többre mit az élet adhat egy halandónak a föld nevezetű, sivár bolygón.